Alkalmazások
Új alkalmazások


Az SAP energiaszolgáltató cégekre kialakított moduljához, az IS-U modulhoz kapcsolódó további moduljaink


FSMS (Field Service Management System , azaz Helyszíni Munkavégzést Ütemező és Optimalizáló Rendszer)


Az FSMS rendszer alapvetően az SAP, a Task Force és a műholdas gépjárműkövető rendszerből (GPS), illetve ezek integrációjából áll. A rendszer feladata, hogy az eddig az SAP-ban előállított és kinyomtatott, majd a mobil - helyszíni munkát végző - szerelők, munkatársak között szétosztott munkautasításokat elektronikus úton és hatékonyabb módszerrel kezelje. A műholdas gépjárműkövető rendszer amellett, hogy a koordinátoroknak segítséget nyújt, hogy csapataik mozgását a feladatok között is nyomon tudják követni, olyan APEH-által kiadott igazolásokkal rendelkezik, amelynek köszönhetően menetlevelek nyomtatására is alkalmas, illetve ennek használata mellett a sofőröknek nem kell menetlevelet vezetniük. Emellett a rendszer adatait az SAP gépjármű elszámolás moduljával (OKTÁN) integrálva nagymértékben megkönnyíti a kilométer-elszámolást, és annak rögzítését munkautasításonként.
Ez a rendszer a több telephellyel és kiterjedt hálózattal rendelkező nagy cégek számára jelent hatékony, korszerű megoldást. Lecsökkenti a várakozási időt, minőségi javulást érve el az ügyfelek kiszolgálásában.


EDM - Energy Data Management (SAP modul az energiaadatok menedzsmentjére)

Az Európai Unió irányelvei között szereplő energia-piaci liberalizáció Magyarországon szakaszosan megy végbe. 2003. január elsejétől az évi 6,5 GWh-nál több villamos energiát felhasználó fogyasztóknak lehetőségük van szabad piacon beszerezni a villamos energiát. Ezzel az intézkedéssel Magyarországon kettős piac alakult ki: a részlegesen megnyílt versenypiac és az úgynevezett közüzemi árampiac.

A fenti helyzet informatikai támogatására az E.ON IT Hungary Kft. által ajánlott EDM modul alkalmas, kiegészülve az adatcserék végrehajtását végző IDE modullal (xml adatküldések). Az E.ON IT Hungary Kft. néhány áramszolgáltatónál már megkezdte a modul telepítését és üzembe helyezését. Az EDM az energiaszolgáltatók számára a következő funkciókat valósítja meg:


Az EBP az SAP saját terméke

Az EBP az SAP saját terméke, melynek segítségével azok a felhasználók, akiknek jogosultságot adunk rá, az interneten keresztül kereshetnek az EGSZ, számukra engedélyezett termékkatalógusaiban, rendelési mintákat (favoritokat), bevásárló kocsikat rögzíthetnek, illetve nyomon követhetik a bevásárló kocsikból az engedélyezés után létrejövő rendeléseik státuszát. Az EBP internetes felületen történik a rendelések engedélyezése, valamint az árubeérkezések visszaigazolása is. A rendszer rugalmasan bővíthető új szállítók katalógusaival, amennyiben a logisztikai osztály a szükséges szerződéseket megkötötte, és a szerződéseket rögzítette az SAP-ban. A rendszer használatával a beszerzési tevékenység leegyszerűsödik, mivel az élő szerződések alapján a rendelések közvetlenül a szállítókhoz kerülnek, a beszerzési szervezet már aktívan nem vesz részt a folyamatban.

© E.ON IT Hungary Kft. 2005
phpOpenTracker Error: Could not connect to database.